Hogyan védekezzünk a kilenc leggyakoribb nyári baleset ellen?


2015. június 29.

Vannak tipikus nyári balesetek. Néhányukon mindannyian átesünk már, pedig ezek jó része némi odafigyeléssel elkerülhető, megelőzhető lenne. A többire pedig nem árt, ha előrelátóan felkészülünk, mert olykor az időben érkező segítség akár életet is menthet.

1. Közlekedési balesetek

 

A kerékpáros balesetek és a gépjármű elé futások a nyári hónapok leggyakoribb közlekedési balesetei. Szülőként nem árt, ha időben megtanítjuk gyermekünknek az alapvető közlekedési szabályokat, illetve a megfelelő védőfelszerelések használatát, és jó példát mutatunk a kisebbeknek. Vegyük fel a védőfelszerelést, ne sétáljunk vagy kerekezzünk át a tilosban, autósként pedig fokozott figyelemmel vezessünk, különösen a nyaraló övezetekben.

 

2. Ételmérgezés, szalmonella

 

A nyár slágerbetegségei a gyorsan romló ételek okozta fertőzések, az ételmérgezés vagy a szalmonella. Bánjunk óvatosan a nyers tojásból készült fagylaltokkal, süteményekkel. Csak friss árut vásároljunk, és az általunk elkészített, könnyen romló ételeket időben tegyük a hűtőbe. Szalmonella gyanú esetén azonnal forduljunk orvoshoz.

 

3. Rovarcsípések

 

Tipikus baleset, aminek megelőzésére elég nehéz felkészülni. Éppen ezért nem árt, ha van náluk rovarcsípésre való krém, valamint az allergiás tünetek megelőzésére és enyhítésére kalcium és valamilyen antihisztaminos készítmény. Ha a tünetek ennek ellenére sem enyhülnek, azonnal hívjunk orvosi segítséget. Életet menthet!

 

4. Kullancsok

 

A nyár a kullancsok kedvelt évszaka. Egy-egy szabadban töltött nap után, különösen, ha erdőben kirándultunk, alaposan nézzük át a testünket. Ha kullancsot találunk, fontos, hogy a vérszívót minél hamarabb eltávolítsuk, és figyeljünk a veszélyes jelekre. A legrosszabb esetben jelentkező Lyme-kór ugyanis gyógyítható. Védőoltással pedig megvédhetjük magunkat a súlyosabb agyvelő- vagy agyhártyagyulladástól.

 

5. Vízi balesetek

 

A gyerekek körében a leggyakoribb, akár halállal is végződő nyári balesetek a vízi balesetek. Ezek fő kiváltó oka az elmerülés. A vízparti nyaraláshoz fontos tehát az életkorhoz és úszástudáshoz megfelelő védőfelszerelés. Persze a víz nem csak a gyerekre nézve rejt veszélyeket, hiszen gyakran találkozhatunk olyan középkorú felnőttekkel, akik felhevült testtel vagy ittasan mennek a vízbe, esetleg a viharjelzés ellenére indulnak úszni. Ne tegyük!

 

6. Napozás

 

Védekezzünk a napsugarak és a meleg ellen! Bizony egy ártatlan napozásból is adódhatnak kellemetlen élményeink, hiszen a kisebbek érzékenyebb bőrük miatt gyorsabban leégnek a tűző napon, és könnyebben kapnak napszúrást is. A déli órákban ezért egyáltalán ne tartózkodjunk a napon, valamint mindig használjunk megfelelő faktorszámú naptejet, és az erős, tűző napon, akár egy városi séta alkalmával is legyen nálunk sapka vagy fejkendő is.

 

7. Kiszáradás

 

A nyári melegben gyakori veszélyforrás a kiszáradás. Nagy melegben fogyasszunk kellő mennyiségű, akár napi három liter folyadékot is!

 

8. Fertőzésveszély

 

Különösen idegen helyeken, távoli országokban töltött nyaralás alatt leselkedhet ránk fertőzésveszély. A hányással, hasmenéssel járó betegségek elkerülése érdekében ezekben az országokban kerüljük a csapvíz fogyasztását, valamint tartózkodjunk a nyers gyümölcsöktől és az ismeretlen, bizonytalan eredetű ételektől. A gyerekeknek pedig tanítsuk meg, hogy ne igyanak bele a medencék, tavak, folyók vizébe.

 

9. Kerti sütögetés, grillezés

A kerti sütést, grillezést izgalmas pontja a nyaralásnak, különösen a gyerekek számára. De a gyerekeket soha ne hagyjuk magukra a tűz körül, hiszen elég egyetlen rossz mozdulat és akár súlyos égési sérüléseket is szenvedhetnek.

K&H utasbiztosítás kalkulátor

nap

K&H útitárs alkalmazás

Töltsd le az ingyenes K&H útitárs alkalmazást.
Segélyhívás, kárbejelentés, utasbiztosítás kötés és hasznos dolgok egyben.

Google play
részletek
App store
részletek