Fiatalabb korban kevés a rutin


2014. szeptember 9.

Itt az ősz, újra eljött a csúszós utak, és a rendszeres esőzések ideje, ez pedig fokozott óvatosságot követel meg vezetéskor. Kisebb koccanás vagy baleset a legrutinosabb sofőrökkel is előfordul, és bár logikusnak tűnik, hogy ezeket az életkor előrehaladtával – és több tapasztalattal – egyre ritkábban követjük el, azonban ezt a kárstatisztikák csak részben támasztják alá. 

Jellemzően a kisebb rutinnal rendelkező, gyakran kevésbé megfontoltan vezető fiatal sofőrök okoznak több balesetet. A K&H biztosítójának adatai szerint 29 éves kor felett 43 százalékkal kevesebb a kár, mint a 22 év alatti kategóriában. Az 53. életévnél azonban megfordul a trend, és az okozott károk száma folyamatosan emelkedik az életkorral együtt.

 

A fiatalok a ludasak

 

Az sem elhanyagolható természetesen, hogy mekkora kárt okozunk egy-egy koccanás vagy baleset alkalmával. A K&H-nál a 36-42 éves korosztályban az országos átlagnál közel 30 százalékkal alacsonyabb az átlagos kárérték. Ezzel szemben a 43-52 éveseknél kiugróan magas az okozott kár értéke – több mint 10 százalékkal haladja meg az átlagot.

A 43-52 éves korosztályban a növekvő kárértéknek a fiatalok állnak a hátterében: ebben a korosztályban a legmagasabb azoknak az aránya, akik odaadják az autójukat a tapasztalatlan, friss jogosítvánnyal rendelkező gyerekeiknek.

 

Lassuló reflexek és több baleset

 

Az 53 év felettieknél érdekes kettősség jelentkezik, hiszen az átlagosnál több kárt okoznak, de ezeknek a károknak az értéke kisebb, mint amit a fiatalabb, kevesebb rutinnal rendelkezők okoznak. Ez részben a romló reflexekkel magyarázható, amivel az autósok általában tisztában is vannak, és jobban figyelnek az utakon, így hiába van több balesetük, a kifizetett összeg nem növekszik.

 

Fiatalabb korban kevés a rutin

 

Tippek az útra

 

A fiatal autósoknak a kevesebb rutin, az idősebbeknél pedig lassuló reflexek okozhatnak nehézséget az utakon. Összegyűjtöttünk néhány jó tanácsot, amit minden sofőrnek érdemes megfontolnia.

 

  • Utazás előtt rendszeresen ellenőrizzük a fék- és hűtőfolyadék szintjét és az ablaktörlők állapotát
  • Esőben, csúszós útón fokozottan figyeljünk arra, hogy tartsuk a követési távolságot
  • Éjszakai vezetés során hagyjunk időt arra, hogy a szemünk hozzászokjon a sötéthez
  • Hosszabb utak alkalmával tartsunk rendszeresen pihenőt, gondoskodjunk a folyadékpótlásról
  • Ha friss jogosítvánnyal rendelkezünk, és bizonytalannak érezzük magunkat, kérjünk meg egy rutinos vezetőt, hogy üljön be mellénk
  • Ne rántsuk el hirtelen a kormányt, és mindig időben jelezzük, ha sávot szeretnénk váltani
  • Időről-időre frissítsük fel a kresz-tudásunkat
  • Mindig kössük be magunkat, és erre figyelmeztessük a velünk egy autóban utazókat is
  • Ne zavarjuk a sofőrt vezetés közben, hagyjuk koncentrálni
  • Bármilyen banálisnak hangzik, mindig tartsuk be a közlekedési szabályokat, és ne lépjük túl a sebességhatárt

K&H casco biztosítás kalkulátor