A leállósáv nem parkoló!


2014. október 12.

Az átlag autós úgy gondol az autópályára, mint ahol gyors, kényelmes és biztonságos az utazás. Ez általában igaz is. De éppen a gyorsaság és a kényelem az, ami egyúttal kockázatossá is teszi a sztrádát. A legnagyobb veszély azokra leselkedik, akik valamilyen okból leálltak az út szélén.

Sajnos évtizedes örökségünk egy hibás elnevezés, amelynek folyamatosan kárát látják az autósok. Az autópálya harmadik, a forgalomtól záróvonallal elzárt, külső sávja a leállósáv elnevezést kapta. Ez sokak számára azt a tévés képzetet sugallja, hogy ott meg lehet állni – pedig ezt a KRESZ szigorúan tiltja. Itt pusztán műszaki hiba vagy veszélyhelyzet miatt lehet várakozni, de a helyet a leghamarabb el kell hagyni, a mozgásképtelen autót el kell szállítani. Épp ezért már sokan kampányolnak amellett, hogy a sáv nevét változtassák meg vészsávra. Ez sokkal jobban kifejezné a funkcióját.

 

    Fotó: Jarba / Creative Commons 3.0

 

Néhány éve az Autópálya Kezelő Zrt. kezdett kampányba a névváltoztatás mellett. Az akció fő üzenete az volt, hogy: „Van Magyarországon 5 négyzetkilométernyi terület, ahol a túlélési esély mindössze 20 perc.” Igen, a vészsáv már eleve ilyen veszélyes hely, és ezt csak fokozzuk, ha helytelenül és sokszor felelőtlenül használjuk.

 

Az emberek a legváltozatosabb indok miatt állnak meg a vészsávban: utánatölteni az ablakmosót, helyet cserélni, kicsit megmozgatni a lábakat, enni néhány falatot, valamit kivenni a csomagtartóból. A legbizarrabb magyarázatot egy brit férfi adta, aki azt nyilatkozta a rendőrségnek, hogy azért hagyta ott a kocsiját a vészsávon, mert éppen Adele világhírű dalát, a „Set Fire To The Rain”-t hallgatta. Amikor a műszerfalon elúszott a szám címe, ő csak a „Fire”, vagyis tűz szót pillantotta meg, és azt hitte, hogy ez egy figyelmeztető üzenet arra, hogy kigyulladt a kocsija.

 

Hazánkban 2009-2010-ben ötven jelentősebb baleset történt a vészsávban, 2010-ben öten haltak meg ott. Az ott állókat elsodorják az autók, vagy éppen beléjük ütköznek. 2008-ban Trethon Judit, a népszerű újságíró két társával együtt életét vesztette, amikor egy defekt miatt a M5-ös vészsávjában vesztegeltek, és egy kisbusz hátulról beléjük rohant.

 

Mi a teendő vészhelyzetben?

 

Ha olyan jellegű a probléma, hogy tudunk még biztonságosan haladni az autóval, akkor mindenképpen igyekezzünk eljutni a következő kiépített pihenőhelyig, parkolóig. Amennyiben ez nem lehetséges, és muszáj a vészsávot használnunk, akkor kövessük az alábbi lépéseket:

 

1. Az autóval teljesen le kell húzódni jobbra, az út szélére.
2. Be kell kapcsolni a vészvillogót.
3. Fel kell venni láthatósági mellényt.
4. Ki kell tenni az elakadásjelző háromszöget az autó mögött kb. 150 méterre (az úttesten kívül gyalogolva).
5. Az utasokkal együtt a szalagkorlát mögé kell állni.
6. Segítséget kell hívni és a segítség megérkezéséig végig a szalagkorláton kívül kell tartózkodni!

K&H casco biztosítás kalkulátor